Művészetnevelési, Sport és Egészségnevelési Tanszék

A tanszék oktatói kihasználva a kar szakkínálatát igyekeznek zenei, vizuális, sport és egészségnevelési, pedagógiai tapasztalataikat kamatoztatni az alapképzési (BA), valamint a szakirányú továbbképzési szakokon. Kiemelt feladatuknak tartják a hallgatói tehetséggondozást, mely az egyes szakmacsoportokon belül más-más formában nyilvánul meg.  A tanszék Művészetnevelési szakmacsoportjaiban nagy hagyománya van a hallgatók hangversenyekre való egyéni és csoportos felkészítésének, vizuális alkotásaiknak kari kiállításokon való megjelentetésének, valamint a Sport és Egészségnevelési szakmacsoportban a szabadidős- és sportversenyeken való részvételük megszervezésének és felkészítésének.

Az elmúlt években számos változás következett be a tanszék oktatói és művészeti tevékenységének vonatkozásában, részben a kollégák nyugdíjba vonulása, részben munkahelyváltás, illetve belső szervezeti átalakítás miatt.

Oktatóink:

Ének-zene szakma csoport

Vízuális szakma csoport

Sport- és Egészségnevelési szakma csoport

 

A Művészetnevelési szakma csoportok által tanított tárgyaknál kiemelt szerepet kap az élményközpontú, kreatív szemléletű, alternativitással bővülő, színesedő oktató, nevelő munka, a művészeti oktatáshoz kapcsolódó attitűd.

A Sport és Egészségnevelési szakma csoport fő tevékenysége az oktatás mellett a szabadidős tevékenységek szervezése. Az alapszakokon a szakmacsoport sokrétűségét mutatja az alábbi tantárgyak oktatása:

  • Óvodapedagógus szak: Anatómia-egészségtan, Testnevelés módszertan, Testnevelés, Mozgáskultúra, Rekreációs testnevelés,
  • Szociálpedagógus szak: A rekreáció elmélete és gyakorlata, Társadalom-egészségtan, Testnevelés, Egészségügyi alapismertek, Mozgáskultúra I-II.,
  • Csecsemő- és kisgyermeknevelő szak: Anatómia-egészségtan, Játékos mozgásfejlesztés és módszertana, Testnevelés, Szaktárgyi gyakorlat III. (Mozgásfejlesztés, Vizuális tapasztalatszerzés) Egészségpedagógia I. (Gondozástan), Egészségpedagógia II. (Ápolás- és élelmezéstan), Gyermekgyógyászat-gyógyszertani alapismeretek I.-II.
  • Szakirányú továbbképzésben: Mozgásfejlesztés módszertana, Egészségnevelés, Mozgásos játékok szervezése.

 

A Művészetnevelési, Sport és Egészségnevelési Tanszék önálló kiadványai:

Zenei nevelés az óvodában – Szöveggyűjtemény

  • Szerkesztette: Hovánszki Jánosné
  • Didakt Kiadó, Debrecen, 2008.
  • ISBN: 978 963 87120 5 9

A szöveggyűjtemény összeállításának a célja, hogy az óvodapedagógus-jelölteknek, óvodapedagógusoknak, csecsemő-és kisgyermeknevelő jelölteknek, bölcsődei gondozóknak a zenei nevelésről alkotott véleményét, metodikai szemléletmódját alakítsuk, színesebbé, nyitottabbá tegyük. Az elismert szakemberek szakmai tapasztalatukkal szellemi kommunikációt és inspirációt nyújtanak az óvodapedagógus, csecsemő szakos képzésben és továbbképzésben részt vevő kollégáknak.

 

 

Tamásiné Dsupin Borbála: A népi játékok és a mozgás funkciója az óvodás korosztály személyiségfejlődésében

  • Lektorálta: Dr. Sándor Ildikó
  • Debreceni Egyetemi Kiadó, 2010. újranyomás 2013. 2016.
  • ISBN: 978 963 318 060 0

A tanulmánykötet egy 30 éves pedagógiai munka eredményeképpen jött létre. A szerző a legfontosabb szakirodalmakra támaszkodik, s ezeket ötvözte saját gondolataival és tapasztalataival. E tanulmány központi témája, hogy a népi játékok és a hozzájuk kapcsolódó mozgások adaptálása az egyik legkomplexebb fejlesztő erőt jelenti a 3-7 éves korosztály személyiségfejlesztésében. Kiemelten kezeli az óvodai zenei nevelésben a hallási érzékelés, a ritmikai-és mozgásfejlesztés lehetséges tevékenységeit. Az itt közölt játékok nem jelentik a kizárólagosan terjesztendő variánsokat, ott ahol helyben más formát ismernek, elsődlegesen annak megőrzése a cél. E jegyzetet haszonnal forgathatják az óvodapedagógus hallgatók diplomájuk megszerzése után is, későbbi munkájuk mindennapos gyakorlatában.

 

 

Hovánszki Jánosné: Az ének-zenei műveltség alapjai

  • Lektorálta: Tamásiné dr. Dsupin Borbála
  • Debreceni Egyetemi Kiadó, 2014. újranyomás 2015. 2016. 2017.
  • ISBN: 978 963 318 400 4

A jegyzet elsősorban a kisgyermekkori zenei nevelést tanuló főiskolai hallgatóknak kíván segítséget nyújtani az ének-zenei tudás megszerzéséhez, így megkönnyíthető, korrigálható, precízebbé tehető a zenei összefüggések feltárása és megtakarítható az anyaggyűjtés fáradságos, időigényes munkája.

A jegyzetben olvasható zeneelméleti tudás természetesen csak akkor éri el igazi célját, ha kiművelt zenei hallással, hangzó zenei élménnyel és differenciált módszertani kultúrával párosul. Kiemelten fontos, hogy a kisgyermekekkel foglalkozó szakemberek értő szakmai biztonsággal vezessék be a gyermekeket a zenei anyanyelv rejtelmeibe és ismertessék meg velük a boldog éneklés szépségét, derűjét.

 

 

Az élményszerű óvodai zenehallgatás aktuális kérdései – Zenepedagógiai tanulmányok

  • Szerkesztők: Dr. Dsupin Borbála, Hovánszki Jánosné dr.
  • Lektorálta: Dr. Tamási László
  • Debreceni Egyetemi Kiadó 2016.
  • ISBN: 978 963 318 582 7

A tanulmánykötet megjelenésének az adott aktualitást, hogy egyre erőteljesebben tapasztalható a zenei nevelés pozícióvesztése, másrészt, hogy a populáris zene minden műfajt elsöprő térhódítása az óvodában is megjelent. Így a változáshoz való alkalmazkodás és a megújulás képessége nem luxusként, hanem szükségletként jelentkezett. Remélhetően sokan fontosnak érzik a témában való elmélyedést és az óvodai zenehallgatási gyakorlat minőségi javítását, mert ez szakmai és érzelmi állásfoglalás és nem utolsó sorban hatékony prevenció a lelki fogyatékosság ellen.

 

 

Tamásiné Dsupin Borbála: Zenetörténet /belső használatra/

  • Lektorálta: Hovánszki Jánosné
  • Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola, 1997

A jegyzet megszületését az a tény hívta életre, hogy főiskolánkon a zenetörténet tárgy óra nélküli tanegység, vagyis a hallgatóknak önállóan kell felkészülniük a vizsgára. A jegyzet átfogó képet ad a zenetörténet korszakairól és kiemelkedő mestereiről az ókortól napjainkig. Az európai zene mellett bepillantást kapunk a magyar zenetörténet fejlődésébe is. A zene története a kultúrtörténet fontos része, így hozzájárul az általános műveltség szélesítéséhez, tehát a kiadvány a mindenkori zenetörténeti vizsgára való felkészülés szükségletén túl, egy mélyebb és szélesebb feladatot is teljesít.

 

 

Zenetörténeti hangzó anyag (hanganyag 30’)

  • Készült a SZAKTÁRNET (TÁMOP) pályázat K3 alprogramjának keretében.
  • Összeállította: Tamásiné Dsupin Borbála
  • Debreceni Egyetem 2015.

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelés és Felnőttképzésim Karán a zenetörténet tárgy óra nélküli tanegység, így a hallgatóknak önállóan kell felkészülniük a vizsgára. Ez a SZAKTÁRNET (Szakmai Szolgáltató és Kutatást Támogató Regionális Hálózatok a Pedagógusképzésért az Észak-alföldi Régióban TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0009) pályázat keretében összeállított hangzó anyag is a Művészetnevelési Tanszék Ének-zene szakmacsoportja képzés fejlesztő tevékenységének egyik produktuma, mely az összegző jellegű Zenetörténet belső használatú jegyzet kiegészítése. A jegyzet sikeres feldolgozását és a vizsga teljesítését feltételezi a kapcsolt zeneművek meghallgatása is. A zenetörténeti korok tanulmányozása és a zeneművek elmélyült hallgatása egyrészt hozzásegíthet az eddigi tudás felelevenítéséhez, elmélyítéséhez, másrészt bővítheti, gazdagíthatja a zenei jelenségek és élmények körét.

 

 

A tanszék aktív képzés fejlesztő tevékenysége különböző pályázati tevékenységekben nyilvánul meg. 2015-ben többek között részt vettek a Szakmai Szolgáltató és Kutatást Támogató Regionális Hálózatok a Pedagógusképzésért az Észak-alföldi Régióban TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0009 pályázatában a Debreceni Egyetem, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola együttműködésében. A pályázathoz kapcsolódóan óvodapedagógusok számára készült több tanulmánykötet és módszertani kézikönyv jelent meg, melyben a tanszék oktatói tevékenyen részt vállaltak.

  • A gyakorlatvezetés módszertani kézikönyve,
  • Óvodapedagógiai módszertani kézikönyv,
  • Feladatgyűjtemény összefüggő szakmai gyakorlatot teljesítő óvodapedagógus-jelöltek számára.

Oktatást segítő módszertani segédanyagok is készültek: zenei hangzóanyag a zenetörténet tárgy tanításához és módszertani oktatófilmek, amelyek a gyakorlati képzés korszerűsítését, kiegészítését eredményezték.

2017-ben a Hagyományok Házával való együttműködés következményeként született meg „A gyermeknek mese kell – A mese szerepe az óvodai és az iskolai nevelésben” című kötet. A tanszék oktatói is hozzájárultak e kiadvány megjelenéséhez publikációikkal.

 

A tanszék oktatói részt vállalnak:

  • szakirányú továbbképzések alapításában, indításában és a továbbképzéseken való oktatásban,
  • szakanyagok kidolgozásában, tananyagfejlesztésben,
  • szakdolgozatok konzultálásában,
  • a hallgatók és dolgozók sportolásának szervezésében,
  • szabadidős tevékenységek szervezésében,
  • karon belüli és kívüli testületek, bizottságok munkájában,
  • hazai és külföldi szakmai szervezetek tevékenységében,
  • ERASMUS oktatói mobilitásban.

Oktatóink több alkalommal is részt vettek Erasmus pályázatokon, valamint a Művészetnevelési szakmacsoportok oktatói előadói tevékenységük során jelentős nemzetközi tapasztalatokra tettek szert. A külföldi utak alkalmával szerzett tapasztalatok beépülnek az oktatók szakmódszertani repertoárjába.

 

Tudományos-művészeti munka

A tanszék oktatóinak a tudományos tevékenysége, konferencia előadása, szakértői munkája jelentős. A zenei és vizuális szakmacsoportok művészeti tevékenységét számos hangverseny szereplés, TV, rádió, DVD felvétel, egyéni és csoportos kiállítás fémjelzi. Mindhárom szakmacsoport célja, hogy összegyűjtse a zene-, vizuális-, sportpedagógiai és egészségnevelési tapasztalatokat, hozzájáruljon az élményközpontú oktatáshoz, felkutassa az élményszerű művészeti nevelés és a sportolás leghatékonyabb módszereit és rendszerbe foglalja a tanszék tagjainak sokrétű kutatómunkájában.

 

A tanszék oktatóinak kutatási témái:

  • A kóruséneklés, mint a kórustagok személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában.
  • A kóruséneklés pozitív hatásmechanizmusai
  • A népi játékok és a mozgás relációja és funkciója a 3-7 éves gyermekek személyiségfejlődésében.
  • A hangszerjáték, mint a hallgatók személyiségének fejlesztése a permanens nevelés folyamatában.
  • A zenei hagyomány jövője az óvodapedagógiában.
  • A zenei lejegyzés problematikája.
  • Az Éneklő Ifjúság története,
  • Bárdos Lajos vokális művészete.
  • A szolfézs-zeneelmélet kapcsolata más tárgyakkal, tanulássegítő hatásai.
  • Sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése, módszerelveket érvényesítő technikák.
  • Érzékenyítő foglalkozások a művészeti fejlesztés során.
  • Népi kismesterségek és hagyományos kézműves technikák az óvodai vizuális nevelésben.
  • Élvonalbeli utánpótlás korú kézilabda játékosok összehasonlítása a posztok tekintetében.
  • Idősek életminőségének, egészségkulturális magatartásának vizsgálata az Észak-Alföldi régióban.
  • A mindennapos testnevelés hatásának vizsgálata a 14-22 éves korosztály körében.
  • Gyermekkori obezitás.
  • Hátrányos helyzetű kisgyermekek felzárkóztatási lehetősége.
  • A bábjáték antropológiai és fejlődéslélektani hatásmechanizmusa.
  • A bábjáték helye a magyar dramatikus népszokások sorában.
  • A bábművészet műfaji sajátosságainak ősisége, ontológiája.
  • A dráma-, a szín- és a bábjáték egymásra hatása.

 

Művészet- és Mozgásszintézis Látókör Műhely

 

Összeállította: Tamásiné Dr. Dsupin Borbála, 2017.09.

Frissítés dátuma: 2017.09.19.


v1.0-alpha95